F-14 Tomcat

1992. Május 18. ugyanolyan nap, mint a többi. John Smith amerikai adófizető és átlagpolgár ma is – mint mindig – esti sörét kortyolgatva bámulja a TV képernyőjét, s éppen azon bosszankodik, hogy a DALLAS Cowboys Quarterback-je egy 70 yard-os indítással touchdown-t ért el kedvenc csapata, a New York Rangers ellen. Az ismétlés alatt azonban hirtelen elsötétül a képernyő, majd egy izgatott bemondónő közli, hogy az adást megszakítva kapcsolják az esti hírműsor stúdióját. Néhány pillanat múlva maga Chet Charles – az esti híradó méltán népszerű főszerkesztője – tűnik fel a képen, s a következőket közli a kissé meglepett nézőkkel:

– Most kaptuk a hírt, miszerint a Perzsa Öbölben sajnálatos provokáció történt. A kialakult konfliktust a Fehér Ház szóvivője szerint az elnök egy erre a célra létrehozott bizottsággal tanulmányozta, s úgy döntött – a helyzet komolyságára való tekintettel -, hogy a térségbe irányítják az öböl bejáratánál állomásozó Nimitz repülőgép-hordozó anyahajót, fedélzetén az egyik legerősebb F-14-es repülőszázaddal. Amennyiben a további fejleményekről újabb információt sikerül szereznünk, ismét jelentkezünk. Chet Charles voltam, az Esti Híradó-ból. További kellemes estét!

John Smith elgondolkodva dőlt hátra foteljében, s nagyot húzott a még csak félig üres Budweiser-ből.

– Ha a Nimitz-et küldik, akkor bizony forró lehet arra a helyzet. De a fenébe is! Az elnök tudja, hogy mit kell tennie, és ezek az F-14-esek, már sok nehéz helyzetben bizonyították, lehet rájuk számítani.

Felállt, kiitta maradék sörét, s az összelapított konzervdobozt egy jól irányzott mozdulattal a szemétkosárba hajította. Sem ő, sem a hozzá hasonló több millió amerikai állampolgár nem tudhat arról, hogy néhány ezer mérföldnyire tőle, egy öt MIG-24-esből álló kötelék éppen ebben a percben készül megsemmisíteni legendás hírű anyahajónkat, a Nimitz-et. Vajon képesek leszünk-e – mi, ez a maroknyi XX. századi Daedalos – megvédeni bázisunkat és az Egyesült Államok zászlajának becsületét? Vagy Ikarosként – törött szárnnyal – zuhanunk majd a mindent elnyelő tenger vizébe? Most dől el, vajon igazi katonaként, lelkiismerettel készültünk-e fel életünk eddigi legnagyobb feladatára. Hogy sikerrel jár-e küldetésünk, az most már csakis és kizárólag rajtunk múlik.

– Isten óvjon minket!

f14-0Most azonban még csak 1987. február 11-ét írunk. Sem mi, sem John Smith nem tudja, mit hoz majd az 1992. év, egy azonban bizonyos. A mai napon jelentkeztünk az amerikai hadsereg pilótaképző tanfolyamára. A jelentkezési lap kitöltése a következő: load „f-14 tomcat”,8,1 , majd néhány másodperc múlva csatoljunk a jelentkezési laphoz illetékként egy RUN-t is. Lehetőleg kerüljük mindenfajta gyorstöltő protekcióját, mert ez bizony előbb derékba törheti karrierünket, mintsem, hogy elkezdődött volna. Jelentkezéskor lehetőleg vigyünk magunkkal egy üres lemezt, mely a továbbiakban Data Disc-ként fog szolgálni. Előbb azonban egy rutinkérdésre kellene felelnünk, ami természetesen a kódolás miatt van. Ha jó törésű verzió áll rendelkezésünkre, a program az adható tucatnyi válasz közül bármelyiket elfogadja, bizonyítván, hogy még a legjobb szemű sorozótiszt sem veheti észre azt a tényt, hogy vadászgépet akkor láttunk utoljára, mikor 12 évesen rajzlapon örökítettük meg, az álmainkban lezajlott légi csatát. Ellenkező esetben jobb, ha a Tomahawk című helikopter szimulációval próbálkozunk, az legalább nem igényel kódot. Első lépésként a főmenüben találhatjuk magunkat.

ENLIST: Jelentkezésünkkel kezdődően elindulhatunk felfelé a repülősök szamárlétráján.

CONTINUE CARRIER: Ha van már kimentett állásunk a DATA DISC-en, akkor onnan folytathatjuk karrierünket.

FLY MISSION: Gyakorlást tesz lehetővé anélkül, hogy kockáztatnánk addig elért pozíciónkat, esetleg a játék kezdetén belekóstolhatunk a légi csaták bizsergető atmoszférájába, egy-egy küldetés erejéig. Ez utóbbival most nem foglalkozunk, mivel karrierünk szempontjából nincs jelentősége, s bizony még hosszú idő telik el addig, míg önálló bevetésre indulhatunk. Clickeljünk tehát az ENLIST (Sorozás) feliratra, s kezdjük meg pályafutásunkat. A szükséges orvosi vizsgálatok után, elindul az a közel két éven át tartó folyamat, melynek során elsajátítjuk az elméleti tananyagot, s megfelelő fizikai és pszichikai kiképzésben részesülünk. Mindenki meglátja, milyen gyorsan elrepül ez a két év. (Mi kb. 15 mp.-nek fogjuk érezni, ugyanis ennyi idő alatt pereg le előttünk az a néhány állókép, mely ezt az időszakot hivatott ábrázolni. ) Nem kell senkinek megijednie, elméleti kérdések megválaszolása nélkül fogjuk megkapni „beutalónkat” a floridai repülős- és KISZ titkár képző bázisra. Itt már nem fogjuk megúszni a vizsgákat, viszont azért mert repülés-elméletből sötétek vagyunk, mint varjú az alagútban, attól még kitűnően szerepelhetünk a gyakorlatban.

f14-1Első lépcsőként egy ősrégi T-2-es „Buckeye” típusú tanulógépet kell a földi irányítóközpont rádión adott utasításainak megfelelően navigálnunk. Ezek a feladatok általában a következők: – Repüljünk x sebességgel egy bizonyos magasságig

– Repüljünk egy bizonyos irányba

– Tűnjünk el a balfenéken, azaz térjünk vissza a bázisra

Ha a műszerfalra pillantunk, láthatjuk, hogy ez még nem lesz különlegesen nagy feladat. Ha a „+” gombbal elindítottuk gépünket, gyorsítsunk tovább kb. 200 mph-es sebességig. Ezt a megfelelő műszeren a jobb felső saroktól kicsit beljebb ellenőrizhetjük. Ha a gép elérte a megfelelő sebességet, észrevehetően közelebb simul a kifutópálya betonjához. Ekkor a joy segítségével megkezdhetjük az emelkedést, egyidőben a gázkar megfelelő előretolásával. Az előírt magasság elérésekor – melyet az előző alatti műszeren követhetünk nyomon – közlik velünk, hogy jó munkát végeztünk, s teljesítsük a következő instrukciót is. Az irányba állítási feladatot megpróbálhatjuk szintén joystick segítségével végrehajtani, ez azonban pontatlanabbnak és nehézkesebbnek bizonyulhat a <,> jelekkel történő irányváltással szemben. Az éppen aktuális irányt a jobb alsó sarokban lévő műszerről olvashatjuk le. Néhány feladat gyors végrehajtása után, jön a parancs: Gyerünk vissza a bázisra. Valószínűleg ez lehetne a legnehezebben végrehajtható (próbáljon csak valaki elsőre leszállni), ezért iktattak be az írók két komoly segítséget is a programba: Amennyiben a röppályánk egyenes vonalú, úgy az egyenlőségjellel az optimális leszállási irányba és magasságba kerül gépünk. Ha még ez sem volna elég segítség, minden teketória nélkül nyomjunk Return-t, minek hatására a program úgy ítéli meg, hogy a leszállást kitűnően hajtottuk végre.

Második lépcsőfok: Itt tulajdonképpen már a levegőből startolva követnünk kellene az előttünk repülő oktatógép mozgását, de mi inkább a bal alsó sarokban látható négy irányú nyílra összpontosítsunk. Nem kell mást tennünk, mint a felvillanó nyilak irányába húzni botkormányunk karját, lehetőleg annyi időre, amíg a nyíl világít.

Ez vonatkozik a harmadik lépcsőfokra is, mely hasonlatos az előzőhöz, csak kissé bonyolultabb mozgást kell követnünk. Ha az előttünk haladó gépmadár kavirnyálása nem vonta el túlzottan figyelmünket, elégedetten konstatálhatjuk, hogy a leszállás után kapott első pontszámunk a minimálisan megszabott 85 pont felett van. A második és harmadik lépcsőfok teljesítése után alkalmunk van határozni arról, hogy megpróbáljuk-e még egyszer, még jobban végrehajtani a kitűzött feladatokat. Ha úgy ítéljük meg, hogy OK-k voltunk, a „Go Up Again?” kérdésre a joy jobbra, vagy balra mozdításával adjunk nemleges választ, s csodáljuk meg eddigi teljesítményünket. Ha pontszámunk 85 alatt lenne, készüljünk fel a legrosszabbra. Innen bizony kiteszik szűrünket. Aki viszont ez felett teljesítene, az sürgősen mentse ki az állást, mert a későbbiekben lehet, hogy egyetlen hibával véget vet saját karrierjének. Sőt, az se forduljon meg a fejében, hogy már mindent tud a repülés gyakorlatáról! A Vietkongok MIG-24-ei még messze vannak attól, hogy a mi gépünk fenyegesse őket.

f14-2Negyedik lépcsőként egy ún. „Dogfight”-ban kell részt vennünk, egy TA-4-es „Skyhawk” típusú gép fedélzetén. Ez annyit jelent, hogy egy rövid üldözéses csapatverseny keretében az oktatótiszt által navigált másik gépet a rendelkezésünkre álló két rövid hatótávolságú rakéta és némi géppuskalőszer segítségével jelképesen meg kell semmisítenünk. Ha ez nem sikerülne, úgy minket újfent eltanácsolnak az iskolából, persze ezt is csak jelképesen. Ennél a feladatnál újabb műszerekkel és funkcióbillentyűkkel kell megismerkednünk.

– Figyelemmel kísérhetjük repülési irányunkat a H.U.D.-on vízszintesen mozgó számok alapján

– A bal oldali függőleges számsor a sebességünket mutatja.

– A jobb oldali szintén függőlegesen mozgó számok pedig a repülés magasságáról adnak jelentést.

A műszerfal jobb szélén néhány idegen szó okozhat fejtörést.

– Sidewdr és egy szám: Rendelkezésünkre álló, rövid hatótávolságú rakéta típusát és mennyiségét hivatott közölni. Amennyiben ez a feladat világít, úgy ezt a fegyvert vethetjük be a harcban. A képernyőn először egy fehér négyzet jelzi, hogy a radar ráált a célpontra. Ha ezt egy fekete hatszög váltja fel, akkor a célpont lőtávon belülre került, aktivizálhatjuk rakétánkat.

– Cannon és egy szám: A magunkkal hozott géppuska lőszer mennyisége. Nagyon kis hatótávolságú, s ha ezt kell használnunk, már úgyis minden mindegy. A két fegyver között az F5-F7 billentyűkkel választhatunk.

– Ha az alatta lévő SRCH felirat világít, azt jelenti, hogy az ellenfél keresőradarja már jelzi a pilótának jelenlétünket.

– Ha már a LOCK felirat is világít és ezt sípoló vészjelzőnk is jelzi, akkor az ellenfél rakéta-irányító lokátora befogott minket. Ebben az esetben próbáljunk hirtelen manővereket alkalmazni, pl. oldalra dőlve gyorsítsunk addig, míg meg nem szűnik a vészjelzés.

– Ha ez nem járna sikerrel, akkor nemsokára kigyúl a legalsó – LNCH – felirat, ilyenkor az ellenfél már kilőtte rakétáját, s béke porainkra.

– Munkánkhoz nagy segítség, a műszerfal alsó részén látható radar képernyő, melynek léptékét a vízszintes kurzorral változtathatjuk.

További funkciók még: Ha zavarna minket az irány-, sebesség-, és magasság-meghatározó műszer, a „H”-val kikapcsolható. A C= billentyű a térképet kapcsolja, de ennek sem most, sem a későbbiekben nincs jelentősége.

A feladat teljesítése esetén, ne gondoljunk arra, hogy „ide nekem az orosz lányt!” Most jön a java! Először még varrjuk fel egyenruhánkra az arany szárnyakat, s viseljük a büszke „Gunfighter” kitüntető címet, aztán jelentkezzünk a leggonoszabb feladatra: Vegyük birtokba F-14-ünket, s vele együtt a hozzá tartozó radarkezelő szakembert, s vívjunk meg három egymást követő Dogfight-ot. Itt megint muszáj néhány újabb műszer és fegyver miatt némi elméleti anyatejet magunkba szívni. A repülést segítő műszerek megegyeznek a TA-4-ével, a műszerfal viszont már egészen más.

Lássuk tehát ennek felépítését, balról-jobbra haladva:

Ezen a géptípuson a bal szélen a gázkar felett láthatjuk a már ismert SRCH, LOCK és LNCH feliratokat, melyeknek szerepét már fentebb tárgyaltuk. Ettől jobbra viszont egy új műszerrel ismerkedhetünk meg: Ez jelzi, az ellenség által irányunkba kilőtt rakéták típusát, mely IR és RD, azaz hőkövető és radarirányítású lehet. Mindkettő mellett az is látható, hogy jelen pillanatban aktivizáva vannak-e, az ezeket elhárító eszközök. Ha az IR felirat világít, akkor az F bilentyűvel és némi gyors manőverrel kerülhetjük el a katasztrófát. Az F billentyű megnyomásakor egy bizonyos – nem túl hosszú – időre az IRJ felirat is kigyullad. Míg ez világít, az elhár0tó rendszer is hatásos. Ugyanez a teendő az RD felirat megjelenésekor, csak most a C gombot kell megnyomnunk. Ha jól tudom, a valóságban erre a két célra vasreszeléket és fóliát használnak, de ha nem így lenne, az sem baj. Lényeg, hogy a két anyag rendelkezésünkre álló mennyiségét, a radarernyő jobb alsó sarka mellett a CH és FL feliratok alatt tarthatjuk számon. Visszatérve a műszerfal jobb oldalára: Az előbb magyarázott készülék alatt, egy olyan jelzőberendezés található, mely megállapítja, hogy a radarunk által befogott ellenséges gép hozzánk képest milyen magasságban, és hozzánk viszonyítva milyen irányba repül. Ennek nincs túl nagy jelentősége, legalábbis addig, míg távol tartja magát tőlünk. A radarernyő az egyik legfontosabb eszközünk. A Dogfight feladat végrehajtásakor 6-os, küldetések teljesítésekor viszont alaphelyzetben 50-es léptékben dolgozik, s jelzi, hogy mely területet fogja be keresőradarunk. A függőlege kurzorral LAUNCH ZONE üzemmódba válthatunk, melyben a későbbiekben tárgyalandó PHOENIX célkereső rakéta találatának valószínűségét jelzi. Ebben ugyan nem vagyok egészen biztos, de a küldetések szempontjából nincs is sok jelentősége. A kurzor következő megnyomásakor saját irányunkat vizsgálhatjuk meg az ellenséghez, az anyahajóhoz, vagy a teljesen lényegtelen szárazföldi leszállópályákhoz képest. A vízszintes kurzor léptékváltó képességének majd a harci küldetésekkor vesszük igazán hasznát, de mivel ez már hasonlít az igazi harci cselekményekre, jobb, ha itt tárgyaljuk:

Ha ellenfeleink aktivizálták fegyvereiket, jobb ha a közeledő ellenséges rakéták támadása miatt csökkentjük a léptéket. Ugyanis nem szabad azonnal működésbe hozni az elhárító rendszert, mert előfordulhat, hogy a rakéta megérkeztekor pont elfogy a hatása. Célszerű bekísérni őket a 6-os léptékig, s mikor közel értek, akkor működésbe hozni az elhárítást.

S következzen most a leglényegesebb, az istenek azaz a Mi fegyverzetünk:

A Dogfight-nál ugyan csak két gyengébb fegyverrel rendelkezünk, de már most látszik, hogy gépünk ennél lényegesen nagyobb tűzerőt is fog képviselni. Lássuk tehát a jobb felső sarkot:

– PHOENIX: Ez a legnagyobb hatótávolságú fegyverünk, automatikus célkövetéssel.

– AMRAM: Középhatótávolságú rakéta, szintén automatikus a célra tartása.

– SIDEWINDER: MInt már fentebb említettem, rövid hatótávolságú kilövés után érdemes a célgömböt az ellenséges objektumon tartani.

– CANNON: Fedélzeti géppuska. Kockázatos erre hagyatkozni, csak legvégső esetben alkalmazzuk.

Az ezek alatt lévő két jelzőműszer a vízszinteshez való viszonyunkat és emelkedési, vagy süllyedési szögünket kísérhetjük figyelemmel.

f14-3Most tehát Dogfight üzemmódban vagyunk, s a gonoszság az egészben csak annyi, hogy – ha minnél előbb szeretnénk túllenni rajta – a három harc-imitációból, legalább kettőt muszáj megnyernünk ahhoz, hogy ne kelljen újabb kilenc hónapot a kiképzőközpontban eltölteni.

Háromból három győzelem esetén (szinte lehetetlen) Black Ace minősítés, két győzelem esetén Jolly Roger minősítés jár, egy győzelem esetén marad a Gunfighter cím, s ha egyszer sem nyernénk, KIRuGOTT minősítést érhetünk el. Minden sikeresen megvívott harc után mentsünk állást, mert még sok nehézség vár ránk. Ha túlvergődnénk ezen a kedves kis feladaton, elindulhatunk első önálló bevetésünkre. Meg kell védenünk hazánk érdekeit, és nemzeti lobogónk becsületét, hiszen a mai dátum nem más, mint 1992.május 18. John Smith New York-i lakos a footballmérkőzés szünetében éppen most vesz ki a hűtőládából egy dobozos Budweisert, s a zárólapocska letépése után jót húz a frissítő nedűből.

Talán ez lehetne ennek az írásnak a legfrappánsabb befejezése, de sajnos még néhány dolgot közölnöm kell a küldetésekről:

Kétféle küldetést ismer a program, mindkettőt az eligazítást végző parancsnoktól tudjuk meg:

– Az egyik – viszonylag könnyebb – verzió szerint a háború már kitört. Ilyenkor a parancs az, hogy minden figyelmeztetés nélkül tüzeljünk az ellenséges gépekre. Csak a kulcsmondatra kell figyelnünk, parancsnokunk kissé cirádás zsbzséjéből, ami angolul valahogy így néz ki: „…You will may fire…”

– Ha azonban azt találná mondani:

„…Do not fire…”, akkor ez kb. azt jelenti, hogy tilos elsőként lőni, meg kell próbálni szép szóval elkergetni a betolakodókat. Erre szolgál a 3-as billentyű. Ez csak akkor lehet hatásos, ha már felfedezett minket az ellenség, és a bal felső sarokban világít az SRCH riasztó, füttyjelekkel kísérve. A gomb megnyomásával közölhetjük velük, hogy jobban teszik, ha maguktól eltakarodnak, különben

…különben dühbe jövünk! Ha ez mégsem segítene, akkor bizony elég önveszélyes módon addig kell körülöttük lavíroznunk, míg tüzet nem nyitnak ránk. Ekkor már nyugodtan viszonozhatjuk. Figyelem! Ha a tiltás ellenére mi lőnénk először, olyan leb…..-ban részesülünk, amilyet még jó anyánktól sem kaptunk, mikor kedvenc herendijét egy arra járó légy helyett lecsaptuk. A parancsnok szemmel látható ingerültséggel fogja ránk fröcsögtetni a nyálát, s olyan alacsony pontszámban részesít minket, hogy legközelebb már csak pankrátorként repkedhetünk egy cirkusz arénájában. Ha már ismét a billentyűknél tartunk, el kell mondani, hogy a 3-as mellett az 1,2 és 4-es is működtethető:

– 1: „Request permission” Ezzel kérhetnénk tűzparancsot ha volna értelme, de mint fent már taglaltam, erre nincs szükség.

– 2: „Give me vector home” Itt tudhatjuk meg, milyen irányban kell repülnünk, hogy megtaláljuk anyahajónkat, de ennek szükségessége is megkérdőjelezhető, az egyenlőségjel és a Return használhatósága miatt.

– 4: „What’s the target range?” azaz milyen típusú objektumot fogott be a radar? A kérdés feltétele után nem sokkal ez teljesen mellékessé válik, mert a lelőtt repülőgépek egyformán csak ócskavas szerepet töltenek be.

S most még utoljára három billentyű szerepéről kell szólni.

– Az „E” betű megnyomásával (eject) katapultálhatunk, de nagyon vigyázzunk arra, hogy csak a legvégső esetben, közvetlenül a lezuhanás előtt alkalmazzuk, mert megmentésünk és kórházi kezelésünk után egy hadbírósági bizottság fogja eldönteni, vajon indokoltan hagytuk-e magára a több milliós értékű madárkát.

– A „+” jel mint már tudjuk a gyorsítást szolgálja. Ha elértük a teljes sebességet és még egyszer megnyomjuk, bekapcsol az utánégető, ami további sebességnövekedést biztosít (értelemszerűen a „-” jel a lassítás lehetőségét hivatott szolgálni.

– A „P” mint sok más programnál, itt is a PAUSE (szünet) jele, azonban a Dogfight gyakorlásnál jelentős szereppel bírhat. Ugyanis előállhat olyan szituáció, amikor az esedékes feladat betöltődésekor az ellenfél szinte azonnal tüzet nyit ránk. Mire a radaron kifürkésznénk merre találjuk, már közlik is velünk a megfellebbezhetetlen döntést: vesztettünk. Ha azonban a képernyő kivilágosodásának pillanatában megállítjuk a programot, kényelmesen kiválaszthatjuk a megfelelő taktikát.

f14-4Sajnos a Dogfight utálatosságát csak súlyosbítja, hogy minden három sikeres küldetés után, egy hasonló gyakorláson kell részt vennünk, azaz újra legalább két csatát kell a háromból nyernünk, hogy folytathassuk pályafutásunkat. Bizonyos idő után – főleg ha sikerrel álltunk helyt -, a gép kijelenti, hogy szolgálati időnk letelt, óhajtjuk-e, hogy újra besorozzanak. Ha még nem untunk rá a vadászatra, válaszoljunk igennel. Néha szabdságot is kaphatunk, itt csak arra kell vigyázni, nehogy a moszkvai Vörös Téren városnézés közben csapjon le ránk a KGB. Jól végzett munkánk elismeréseként különféle kitüntetéseket kapunk, melyeket egy-egy küldetés után az álláskimentés előtt vehetünk számba. Itt tudhatjuk meg azt is, hol tart időben karrierünk, jelen pillanatban hány pontunk van, mi a beosztásunk, fedőnevünk, s hogy mely területeken, hányszor voltunk bevetésen.

Hogy karrierünket meddig nyújthatjuk, azt még nem tudom. Az én utolsó kimentett állásom jelenleg 2005 nyaráról van, és még senki sem szólt, hogy „szerelj már le vénember!” úgyhogy folytatom egészen addig, míg egyszer öregkori agyérelmeszesedésem és szeniltiásom szomorú következményeként egy KNDK-s vadászbombázó a koreai öböl fenekére küld, a XXI. században már igencsak elavultnak számító F-14-emmel együtt, s végignézhetem a program jóvoltából saját, a katonai tiszteletadás minden pompáját igénybe vevő temetésemet, már ahogy egy hősnek ez dukál. Addigra azonban John Smith már rég elhunyt végelgyengülésben, az esti híradót sem az egykori sztár – Chet Charles – szerkeszti, és azt a finom Budweisert csak szeletelve, vagy kockára vágva lehet fogyasztani. Egy dologra azonban büszkén gondolok vissza: Azt a rég múlt 1992-es tavaszi éjszakát nyugodtan aludhatták végig, hiszen az álmukat a jó öreg F-14-ek őrizték…

Most, hogy végigolvastam cseppet sem szakszerűen fogalmazott cikkemet, lelki szemeimmel látom, hány katonai, angol nyelvi és szimulátor szakértő ragad tollat annak érdekében, hogy egyszer s mindenkorra eltanácsoljon az angol nyelvű harci repülőgép szimulációk leírásától. Ezúton kérem őket, tekintsenek el ettől, s én ígérem, hogy a közeli jövőben megkímélem őket a hasonló sokkhatástól. Bár… Esetleg még megnézhetnénk az F-15 Snowstrike irányítását… Oké, oké, abbahagytam!

Az ismertető eredetije megtalálható a Game Shift lemezújságban

Dzsambo Steven

You may also like...

2 hozzászólás

  1. Maczák Zoltán szerint:

    Köszönet a leírásért. Nagyon tetszett. Szinte minden benne volt. Nekem ez volt a kedvenc játékom, nagyon sokszor kijátszottam. Rengeteg boldog órát szerezve ezzel.
    Kicsit visszarepített gyerekoromba. További sok sikert az oldalhoz.

  2. vili szerint:

    Köszi!
    Örülök, hogy sikerült felébreszteni benned a gyermekkori emlékeket! 😉

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

8 + 4 =