Super Pipeline II
Mint általában a legtöbb C64-es játék, ez sem a napokban látta meg a napvilágot. Azért értékén a több mint két évtizedes porréteg sem tudott rontani, nemhiába 1985-ben meg tudtak programozni a srácok. 🙂
Az előzményekről intro hiányában semmit sem tudunk, annyit azonban ránézésre észrevesz az ember, hogy főhősünk bizony csőszerelő, aki franciakulcsát lecserélte egy pisztolyra. Mindenesetre bátor segítői nem dobták el eme nemes szerszámot, és bátran emberkénk segítségére sietnek, ha csőtörés keletkezik.
Ennyi előzmény után nézzük a játékot. A bal felső sarokban adott egy teli tartály, melyből valamilyen folyadék próbál lecsorogni az üresen tátongó hordókba. Mondanom sem kell, hogy hősünknek mindössze annyi dolga van, hogy ez megtörténjen.
Persze balról és jobbról különféle fantáziadús lények özönlenek be és megpróbálják tönkretenni a csővezetéket. Sikerüket egy tátongó lyuk és a semmibe kiömlő folyadék jelzi. Ilyenkor kis zöld ruhás inasaink valamelyikét felcsíphetjük ˙(egyszerűen nekimegyünk) és a gyalázatos cselekmény helyszínére sietve a lefelével munkára bírhatjuk. Némi kopácsolás után a csődarab jobb mint újkorában. Egyébként kis segítőink Dugovics Tituszt megszégyenítő vakmerőséggel rántják mélybe a szerszámos ládából kikandikáló kezet és társait. Mi lehetőleg ne próbáljuk meg utánozni őket, mert egy életünk bánja és kezdhetjük elölről a pályát. Amennyiben a tartálybol kifogyna az anyag, pontszámunk 10-es lépésekben kezd araszolni a 0-hoz, azt elérve pedig újabb életünkkel fizetünk. Az élelmesebbek, akik azt hiszik, hogy az ellenség lepuffogtatásával időközben extra időt nyerhetnek, tévednek. Sajnos vízhiány esetén (amit egyébként idegesítő vészsípolás is jelez) semmilyen cselekedetért nem kapunk pontot, egyetlen esélyünk, ha befoltozzuk a réseket és bízunk benne, hogy pontszámunk elegendő lesz a hordók feltöltéséhez. Egyébként a pálya teljesítésekor frappáns kis poénokat láthatunk, már ezért megéri szenvedni. Mindenesetre nem lövöm le a poénokat, tessék csak játszani. 🙂
Nem esett még szó a képernyő felépítéséről. Középen fent a High Score-t láthatjuk, alatta pedig az aktuális pálya számát. Ahogy haladunk előre a pályákon, egyre több hordó vár feltöltésre, és az ellenség is agresszívabb (később például már találkozhatunk valami rákfélével, amit csak hátulról lehet lelőni). Jobb oldalt közvetlenül mellette az aktuális játékos és életei kerültek kijelzésre. Játszhatunk multiplayer-t is, de csak egymás után. 🙂 Mindenesetre egy kis házi versengésre kitűnő. Végezetül a képernyő jobb felső sarkában pontszámainkra vethetünk szemet.
Elképzelhető, hogy bizonyos pontszám után extra életet kapunk, de az biztos hogy nem 10000-nél. 🙂 Ha valaki ezt a teóriát kész tényekkel is alá tudja támasztani, szóljon.
Nos, ahhoz képest hogy nem több MB-nyi PC-s csoda, szerintem remekül elszórakoztatja az embert. Többet nem is írok, puding próbája az evés. Viszlát!