Movie Business

Ma egy viszonylag egyszerű, de szórakoztató játékot szeretnék bemutatni nektek. A minap Dohi C64 H.Q.-ján találtam rá erre a játékra, és mivel szeretem a gazdasági, manager programokat, hát rögtön ki is próbáltam. Néhány hiányosságtól eltekintve egész kellemes program lett a Movie Business, amelyben egy filmproducer helyébe léphetünk és megcélozhatjuk a milliomosok táborát (avagy az adósok börtönét).

movie02Az első, nem túl szerencsés dolog a játékkal kapcsolatban, hogy ékes német nyelven íródott… Azt hiszem ezt nem csak én érzem hátránynak, hanem közületek is jó sokan. Mert ugyan nem mondom, hogy az angolt kenem, vágom, de mivel azzal vagyunk körülvéve, így jóval több ragadt rám is belőle, mint a németből. Na mindegy. Megpróbáltam előhalászni a középiskolás németórák emlékeit, és belevágtam a játékba.

A játék elején eldönthetjük, hogy egy kimentett játékot folytatunk-e (JA/NEIN), ha igen, akkor meg kell adni a file nevét. Ha inkább új játékot kezdünk, akkor eldönthetjük, hogy hányan játszunk (1-4), és megadhatjuk a játékosok neveit. Ennek hiányában a gép generál egy nevet a játékosnak.

Amint ezzel megvagyunk, már meg is láthatjuk a főmenüt, amelyben egy un. fénycsíkkal közlekedhetünk a joy vagy a billentyűzet segítségével. HA a billentyűzetet választjuk, akkor a RETURN fogja helyettesíteni a tűzgombot. Fent látható, hogy melyik játékos jön éppen, mennyi a pénze, és hogy hányadik körben is vagyunk.

A legelső menüpont az egyik legfontosabb, ez lesz a legnagyobb hatással a további sorsunkra. Itt kell kiválasztani a kiadandó filmünkhöz a főszereplőt, a rendezőt és a forgalmazó céget. Mivel szereplőkből és rendezőkből több van, mint amennyi egy képernyőre kifér, így az oldalak között lapozni kell, mégpedig jobbra-balra a megfelelő billentyűkkel. A szereplők és rendezők bére állandóan változik, de azért nagyságrendileg ugyanaz marad. Vannak drága (jó nevű) és olcsóbb, azaz kevésbé sikeres sztárok. Válasszunk kedvünkre, de figyeljünk arra, hogy azért maradjon elég pénzünk megfelelő stúdiót is találni, mert hiába vannak nagy nevek a stábban, ha nem profi az elkészítés!

movie14Ha elkészült a nagy mű, akkor a WERBUNG menüpont alatt tudjuk azt reklámozni. Választhatunk három féle média közül. (TV, Rádió, újság+poszter) Nem elég kiválasztani a médiát, meg is kell adni, hogy milyen agresszív legyen a reklám hadjárat, azaz az elkövetkezendő hónapban mennyire nyomják a filmünket. Ezt a szintén a jobbra-balra nyilakkal (illetve joy-jal) tudjuk beállítani.

Első körben ennyi a teendőnk. Menjünk a kissé megtévesztő EXIT menüpontra, mert ez nem a játék befejezését jelenti, hanem csak a körét. Itt először elolvashatjuk, hogy mi történt velünk az elmúlt hónapban. Általában semmi, de néha előfordul, hogy pl. Monte Carloban, a kaszinóban nagyobb mennyiségű pénzt nyerünk. Erről itt kapunk értesítést, és utána rögtön jóvá is írják ezt az összeget a számlánkon. Utána a legújabb filmünk adatait olvashatjuk. Erről a lapról derül ki, hogy még készülget csak a mozink, vagy már elkészült és most lesz a bemutatója. A következő egy 20-as lista lesz, ahol szerencsés esetben az egyik (vagy több) saját filmünk is szerepel. A filmek melletti összeg az elmúlt hónapban termelt bevételt jelenti, ez alapján áll össze a lista. Utána az összes játékos havi keresetét mutatja meg nekünk a program, majd személyenként bontásban a legfontosabb dolgainkat írja ki. (Össz. pénz, pontszám, tartozás, státusz)

Ezután ismét a főmenübe kerülünk. Az első menüponttal új filmet készíthetünk, de csak akkor, ha már meg volt a legutolsó bemutatója. A második a legutolsó 20-as listát mutatja meg. A harmadikban az összes (azaz a legutolsó 9) filmünket láthatjuk, illetve azok kritikusok általi fogadtatását. A következő menüpont a kiadások, és bevételek táblázatát mutatja meg. Itt láthatjuk, hogy az egyes filmjeink mennyibe kerültek, és mennyit hoztak a konyhára. Az ötödik menüpontban kölcsönt kérhetünk (NEHMEN), illetve megadhatjuk azt (ZAHLEN). A kölcsön maximális összege 2.000.000$, és a tartozást törleszteni 100.000 dolláronként lehet. Óvatosan kérjünk azonban kölcsönt, mivel a havi kamatok sajnos elég magasak, és így könnyen elvihetik az egész profitunkat!

movie15A hatodik menüpont a már említett reklám, ahol nem csak a legújabb, hanem bármely filmünket reklámozhatjuk. De egy hónapban csak egy filmet! A hetedik menüpont alatt a játékállást menthetjük lemezre, a nyolcadikkal pedig újra indíthatjuk a játékot. (WEITER-tovább a régi játék; NEU-újraindítás)

Az egyik legtöbbször előjövő figyelmeztetés a ZU TEUER! annyit jelent, hogy nincs elég pénzed az adott művelet végrehajtásához. Ekkor a RUN/STOP gomb általában visszatesz a főmenübe, de pl. a reklámozásnál néha bent ragadunk. (Ilyenkor csak a RESET segít.) A DRUECKE TASTE kb. annyit jelent, hogy nyomj meg egy billentyűt a folytatáshoz.

Ha már van kilenc bemutatott filmünk, és szeretnénk újat készíteni, akkor ki kel választanunk egyet a régiek közül, amelyre már nincs szükség. Ez a film innentől kezdve elveszik a számunkra, és már soha nem fog egy fillért sem termelni!

A játék sajnos elég lassú, köszönhetően annak a ténynek, hogy BASIC nyelven íródott, de ennek ellenére egész jól el lehet vacakolni vele. Jó játékot kívánok mindenkinek!

Kategória: Tökmák | A közvetlen link.

2 hozzászólás a(z) Movie Business bejegyzéshez

  1. tomiga szerint:

    Hi Based on C64 Movie Business I have created it PC version. Maybe you are interested. While it was created in Polish it is also available in English version.

    You can try download it from:
    http://biznesfilmowy.tomiga.net

    Regards and have fun.

  2. vili szerint:

    Thanks for the news!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

kilenc − hat =

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..